Nem sokkal Ella néni felmondása után („Életemben nem beszéltek még velem ilyen hangon, igen, kérek még egy pohárkával”-szipogta a hölgy faluszerte, mindig megtoldva a történetet egy „apró részlettel” amit „elfelejtett”) estélyt rendeztek Luisevilleben.

Kate, aki teljesen visszavonulva élt a gyerekekkel a város szélén, imádott eljárni.

A hírrel a kis Julia-t küldték át reggel, Sue kedvencét.

Így amikor betoppant, Sue rögtön édességeket vett elő, hogy megtömje legkedvesebb barátnőjét, és egyre halasztotta az indulás percét.

„Ha húgom lenne, biztosan ilyen lenne… ezért is nem akartam soha testvért”-gonoszkodott Tony, mire Sue a karjába öklözött.

-Látod, Julia, nekem egész életemben ezt kell majd hallgatnom…

Tony Sue kivillanó hátába csípett, mire Sue felugrott az öléből, és leverte a tányér lisztet, amit az anyja az asztalra készített.

-Három ballábbal jött a világra-sóhajtotta Tony fáradtan.

Julie sehol sem szórakozott olyan jól, mint a két ütődöttnél, akik mindent megtettek, hogy felvidítsák, és folyton azt bizonygatták, hogy nincs náluk szerencsétlenebb, hogy a másikkal kell összeházasodniuk.

De azért Julie kiszúrta, hogy bármennyire is bizonygatja Sue, hogy ha nem lenne megállapodás, se vennék el tőle ezt a fiút pénzért sem, mert borzasztóan fest, Julie biztos volt benne, hogy Sue valójában nagyon büszke az ő Tonyjára, még ha nem is szereti.

Hiszen rengetegszer elmondta:

-Én sem szeretem jobban Tonyt, mint Tony engem.

Tony erre rendszerint azt válaszolta, hogy Suet nincs is miért szeretni, mert esze annyi, mint egy kupánvágott tyúknak, a melle kicsi, és tele van ballábakkal.

De Julie nála is ugyanazt gyanította. Ráadásul azt is beleszámolta, hogy Tony vagy Kate bármikor felbonthatnák a megállapodást (Suenak nem volt szavazati joga az ügyben), hiszen nincs róla papír, bármelyikük mondhatná, hogy hazugság, nincs rá bizonyíték, ő nem tud róla…

Kateről mindenki tudta, hogy őt csak a pénz érdekli, amit Tony örökölni fog egyszer.

De hogy Tony mért tartja be… volt, aki szerint becsületből, volt, aki James emlékére kente a dolgot…

-Ha elmenne, eggyel kevesebb flúgos lenne a városban-varrt Sue-Én sem értem, mért nem tette már meg rég. Akkora szabadságban vissza nem sírná ezt a gányt…

Sue viszont elcsöppent, de nem a gondolattól, hanem mert a tűvel beledöfött az ujjába.

                                                                     *

Kath süteményt akart sütni az estélyre, amikor eszébe jutott, hogy nincs otthon élesztő.

-Sue! Sueeeeeeeeeeeeeeeeee!

Ezt a kiabálást naponta számtalanszor lehetett hallani ötméteres körzetben:

„Sue (reggeli)!”                 „Sue (haza)!”                „Sue (mit képzelsz, lányom?)!”

És még rengeteg változatban létezett, de csak az érintett(ek) tudták őket megkülönböztetni.

-Hívtál?-kérdezte Sue.

-Igen, kérlek, szaladj át Juliehoz, és kérj egy kis élesztőt a süteményhez…

Sue bólintott.

-Tony! Dolgunk van!

                                                                *

Julie anyja épp a virágokat öntözte, amikor valakit közeledni látott az úton. Felegyenesedett. Összehúzta a szemét, hogy jobban lásson.

-Látod, mindenkinél több vadvirágot tudok neked szedni-hencegett a másik alak, aki most bukkant fel.-És a tojás sem tört el a zsebemben…

-Te vagy a legügyesebb kis ficsúr-Sue megpuszilta Tonyt, és nevetve továbbment a csokrával a kezében.

„Milyen bájosak ezek a gyerekek”-mosolyodott el, és lerakta a kannát.

-Mi újság, Susan? Megvan még a vőlegényed?

-Meg, sajnos-kacsintott Sue.

Tony akkor ért oda:

-Ha így gondolod, bármikor örömmel visszavonul.

Sue hatalmas szemeivel Tonyra bámult.

-Azt hittem, tudod, hogy nem mondom komolyan.

-Azt hittem te is-biccentett Tony, és a ház asszonyához fordult: Szükségünk lenne egy kis élesztőre…

-Máris hozom-az asszony berohant.

Sue csüggedten a virágait nézte.

-El akarsz menni?

-Persze, most rögtön-vágta rá Tony-Hol marad már az az élesztő? És miben jössz ma? Valamivel fel akarok vágni, ami az enyém.

„Jellemző. Csak akkor hízeleg, ha kötél van a nyaka körül. Gyakrabban kéne bajban lennie”

-Talán próbálkozhatnál a két csillogó szemeddel, amit úgy imádok-csipkelődött.

-És itt is van az élesztő!-énekelte az asszonyság, és a sápadt arcokra nézett.-Baj van?

Sue rávillantotta „a legbájosabb virágszál” mosolyát.

-A vőlegényem épp azt mondta, hogy talán nem is készül el a sütemény, mire indulunk-sóhajtotta aggodalmaskodva Sue.

„Milyen jól hazudik”-csodálta Tony magában.

-Jajj-ragadt át az „ijedtség” az idősebb Juliera-Az nem történhet meg… Az én bólém már majdnem… Vajon nem lenne…

-Ó dehogy-vigyorgott Sue még szélesebben-Az édesanyám biztosan örülni fog a segítségnek…

„Mekkora gonosztevő ez a kicsi lány… úgy beszélte rá, mint egy politikus”

-Csukd be a szád-csicsergett Sue a „kedvesére”.

                                                             *

Aznap délután még egy óra volt hátra a készülődés megkezdéséig.

Sue kedvenc helyén, az ágyukon ücsörgött, és egy kicsent sütemény-figurát majszolt, közben arra gondolt, hogy az anyja biztosan szívszélhűdést kapna, ha azt látná, hogy összemorzsálja a bársonyt.

„Hol lehet Tony?”

Sue már a kezeit törölgette a szoknyájába, és rettenetesen unta magát.

De Tony máris berontott az ajtón, ledobta magát az ágyra, és egy rúgással odébb parancsolta Suet.