Az aznap esti vacsora fő témája Sue volt.

-Ha nem vagyok, ott megöli-csicseregte Emma.

-Lepihennék-elégelte meg a társalgást Sue.

Ada felállt, és megcsókolta az arcát.

-Rádfér a pihenés. Emma, kérlek, kísérd fel Walsh asszonyt a szobájába.

-Én is megyek-állt fel Tony.

                                                                         *

-Mit csináljunk, mit csináljunk…

Sue az ágyon ült,a karjait hátratámasztva. Tony fel-alá járkált.

-Nyugodj meg!

-Bármikor az utcára kerülhetünk, és elhiheted, magamért aggódom a legkevésbé…

Sue tanácstalanul felállt. Neki sem volt egy vasa sem. Felvette a hajkeféjét.

-Nem fog az égből megoldás pottyanni-feküdt a hátára Tony.

-Az égből… az égből…

Sue körbenézett. Levélpapír, toll, bélyeg, függöny, bonbon…

Összehúzta a szemét, és a bonbonosdobozhoz lépett.

Kivett egy töltőtollat a fiókból, és feltépte vele a dobozt.

Rögtön felismerte a keserűcsokit, amiből a pékségben evett.

Ugyanolyan doboz volt, csak még tele.

Felvett egy darabot. Talán csak a szeme káprázott, de mintha a csokoládék mintha túlságosan duzzadtak volna…

A foga valami keménynek ütközött. Kiköpte az éjjeliszekrényre.

Undorodva kinyitotta a szemét, de rögtön be is hunyta, mert szúrta a szemét a csillogás.

Ott hevert előtte egy csokidarabokkal összekent gyémánt.

Hátranézett. Tonyt ruhában nyomta el az álom. Sue elnevette magát, felpattant mellé, és rácuppant az arcára.

-Mi történt?

-Ruhában aludtál el.

Tony végignézett magán.

-Kifogásod van ellene?

-Igen. van-Sue Tony lábához ugrott, és elkezdte húzni az egyik cipőt, míg végül leesett az ágyról.

-Jól vagy?-ült fel Tony.

-Remekül-Sue leporolta magát.

Tony lerúgta a cipőit.

-Ez itt pedig mind a tiéd!

Sue elismerően bólintott, a magasba tartotta Tony kezeit, és lehúzta a fölsőt.

Tony vadul elkapta a száját.

-Várj már egy kicsit-kuncogott Sue.

-Mire várjak?-cuppogott Tony körbe-körbe, miközben Sue a nadrággombbal bajlódott…

                                                            *

Felkelt, és magára kapott pár holmit.

Az éjjeliszekrényhez lépett, és csendesen kirázta a doboz tartalmát.

Finoman kettészedett még egy csokit. Ez a gyémánt rózsaszínű volt.

Betette az összeset egy tálba, és a konyhába ment.

                                                          *

-Ez a legfurább történet, amit valaha hallottam.-csóválta a fejét a tanácsadó másnap az irodában.

-De jól jött… és épp a legjobbkor… min jár az esze?

Az öreg megvakarta borostás állát.

-Történetek… olyan történetek, ahol valaki már régóta a háttérből irányít… volt már szerencséje máskor is?

Sue a nagy kék szemekbe nézett.

A megérkezés Luisevillebe… a ház… amikor majdnem vízbefulladt… Dr. Strobl segítsége... a gyémántok…

-De ki?

Az öreg vállat vont, és előkotorta a pipáját.

„Szép kis tanácsadó vagy. Olyan jó tanácsadó, mint könyvelő”

-Lehet bárki… Tony, Julie, Ada, Kate…

-És mihez kíván kezdeni a pénzzel? Felépíti végre a házát?

-Mennyi pénzt érnek a gyémántok?

-Nem vagyok én becsüs!

Sue felállt.

-Hát akkor vigyen el a becsüshöz, kérem!

                                                             *

Néhány órával később már mint milliomos lépett ki  bankból, és hajtott a hivatalba.

A vezetőt kérte, aki figyelmesen végighallgatta a kérését.

-Minek magának egy agyonterhelt birtok?

-Minek bárki másnak? Úgy hallottam, sok a vevő… de nem azért vagyok itt, hogy ostobaságokat fecsegjek…

Sue bájosan elmosolyodott.

-Sok ajánlat van a birtokra… miből gondolja, hogy a maga ajánlata jobb?

Sue a retiküljébe nyúlt, és egy csekket vet elő.

-Talán ez majd meggyőzi.

A hivatalnok kivette a csekket a finom kis kézből.

Sue örömmel figyelte az arcára kiülő döbbenetet.

-Jól van, miszter?

Attól tartott, az úr szívszélhűdést kap.

-Méltányosnak találja?

A hivatalnok kezdett magához térni.

-Hát igen, ez…

-Induljunk esetleg a bankba?-kockáztatta meg a kérdést Sue, bár biztos volt a válaszban.

                                                             *

Aznap délután a sebesült karú hivatalnok már csak harciasságból is minnél látványosabban mutogatta egy vevőnek a házat, miközben Ada sepregetett.

Egy másik hivatali fogat fékezett le.

-Jónapot, uraim.

A hivatal vezetője kínosan a vevőre nézett. Ada melléjük lépett.

-Mit akarnak a birtokomon már megint?

-Elnézést asszonyom-vágott közbe a hivatalvezető-Ez már nem az ön birtoka. Ma délután akadt rá egy vevő, és megvette. De ne aggódjon, megadta az árát,sőt,a…

-Nem!-kiáltott fel Ada.

-De hát ki?-került elő Tony.-Ki vette meg?

A hivatalvezető a hintóhoz lépett, és kisegítette a hölgyet.

Finom, hófehér, remek szabású ruhát viselt, aminek az ujjai folytatódtak a középső ujjain, és csinos, fehér kalapot.

Egy percig nem ismerte fel. Aztán rájött.

-Én-szólalt meg a hölgy-Én megvettem, de nem magamnak, hanem a gyerekek nevére…de amíg átvehetetik,szeretném,ha segítenél irányítani, és…és…ha esetleg maradhatnék…

Kipottyant egy könnycsepp, aztán a második.

Ada Suehoz ugrott, és átölelte, aztán Julie is melléjük csapódott, és Emma, és a gyerekek…

Csak Tony ácsorgott még mindig gondolataiba mélyedve.

-Ez nálam felér egy ihletett pillanattal…

Ada elengedte Suet. Tony közelebb lépett.

-Szabad?-levette a gyűrűt, és fél térdre ereszkedett.

-Hozzám jössz feleségül?